Visszahőkölt érzékek: három Ferenczy a kápolnásnyéki Halász-kastélyban

Az apa, Ferenczy Károly (1862–1917) festőművész a mára már mitikussá vált nagybányai művésztelep egyik alapítója volt; gyermekei, Noémi (1890–1957) és Béni (1890–1967) nem kísértették a sorsot, nem folytatták az apjuk kifejezési módját, hanem önálló útra tértek, mondhatni, a sík felületről kitörtek a térbe: előbbi a hazai gobelinművészet, utóbbi a szobrászat nagy megújítója lett. Az is művészettörténeti kuriózum, hogy a Ferenczy család tagjai hétszer is kiállítottak a velencei biennálén, amely lényegében a világ legfontosabb képzőművészeti seregszemléje. Műveikben folytatódik-e vagy megszakad a hagyomány? A művészdinasztia három tagjának műveiből válogató kiállítás a XIX. század végétől az 1950-es évekig terjedően több történelmi korszakot is átfog.

Ha a felújított kápolnásnyéki Halász-kastélyban járok, a történelmi jóvátétel jut eszembe, és ha megnézem az Egy család – három iskolateremtő művész – Ferenczy Károly, Ferenczy Noémi, Ferenczy Béni című kiállítást, akkor a történeti folytonosság. A leromlott, téeszesített és kifosztott kastélyba visszaköltözött a második világháború előtti korszak vidéki arisztokrataéletének egyik fontos eleme: a művészet a maga természetességében.

A kastély tavaly nyáron nyitotta meg kapuit. A XIX. század elején épített klasszicista kúria, amelyet a névadó dabasi Halász Gedeon megbízásából az 1910-es években neobarokk stílusban átalakítottak, a példaértékűen restaurált kastélyok közé tartozik. A kiállítás felvillant egy kis részletet és hangulatot abból a korszakból, amikor a muzeálisnak számító festmények és alkotások még a vidéki kastélyok szobáit, szalonjait és folyosóit díszítették. Ezért különös a Halász-kastélyban látni a szentendrei Ferenczy Múzeumtól 11 hónapra kölcsönkapott műveket. A Ferenczyek mellett a kastély egykori tulajdonosait is megismerhetjük, hiszen Bányai Balázs történész állandó kiállítást rendezett az épület és a család történetéről. Fontos küldetés volna minél több hasonló időszaki kiállítást eljuttatni a vidéki kulturális terekbe, amelyek közül kiemelkednek a kastélyok.

Ferenczy Károly a nagybányai iskola vezéralakja, a magyar impresszionizmus egyik iskolateremtő nagymestere volt. Az európai festészeti hagyományok elvetése nélkül alakította ki saját stílusát. Gyermekei még csak hatévesek voltak, amikor a család Nagybányára települt. Apjuk ,,árnyékában” maguk is művésszé cseperedtek, rengeteget utaztak, és közben tanulmányozhatták az európai építészet remekeit, a nagy képtárak gyűjteményeit

Ferenczy Béni kétszeres Kossuth-díjas szobrász- és éremművész, grafikus a XX. századi magyar plasztika egyik legnagyobb mesterévé vált, Ferenczy Noémi Kossuth-díjas gobelinművész pedig megújította a honi kárpitművészetet.

Pilinszky János 1947-ben Ferenczy Béninek ajánlotta Piéta című versét, és ebben a remekművében megfogalmazta azt is, hogy mi nyűgözte le a szobrász alkotásaiban: „Cserbenhagyott tulajdon tested, / a rád zúduló tetemet / már nem bírták és szakadozva elengedték az idegek. / Mint ágaskodó riadt csorda, / ha pusztulásba kergetik, / fenyegetőn utadat állták / visszahőkölt érzékeid.” Noha Ferenczy pályája legelején a kubista és a szecessziós törekvéseket szerette, később a tiszta, klasszicista jegyek jellemezték a szobrait. Fekete-fehér és színes grafikái is figyelemre méltó alkotásai a hazai rajzművészetnek. Szobrai, kisplasztikái szabályosak, egyik-másik antikizáló hatást kelt, hiszen az emberi test vonalait a geometriai idomokkal veti össze. Erős, érzelmes szobrászat ez, amit az említett Pilinszky-vers is hangsúlyoz.

Noémi 1911-ben Párizsba ment, a Manufacture des Gobelins-ben tanulta a falikárpitszövés technikáját. Szokatlan módon nemcsak megtervezte, hanem ő maga is készítette a műveit, és a második világháború után megalapította a gobelinművészet első magyar tanszékét.

A kiállítást úgy rendezték el, hogy a kápolnásnyéki kastély minden termében legyenek vázlatok, festmények, szobrok vagy gobelinek. Ferenczy Károlytól láthatjuk a legtöbb alkotást, portrékat, családtagjairól készített és plein air festményeket, az ismertebbek közül a Vadgesztenyefák a nagybányai ligetben című tájképet, amely a nagybányai művésztelep hagyományait példázza, az erősen kontrasztos Birkózók és az Artistapár festményt is, amelyek a festő kísérletező korszakából (1905–1912) származnak, ebben az időszakban sokszor festett artistákat, bohócokat és birkózókat a művészet allegóriájaként.

Ferenczy Noémi leginkább halványan vöröses-sárgás gobelinjeivel van jelen, figyelemre méltó a Rügyező fa, a sötétebb árnyalatokkal dolgozó Ébresztés vagy az Erdő című munkája, Ferenczy Béninek pedig rengeteg szoborportréját és kisplasztikáját láthatjuk a kiállításon, amelyet a Velencei-tavi Kistérségért Alapítvány szervezett.

Forrás: Magyar Idők/Lugas/Pataki Tamás