Jelenlét - A 116 éves Szolnoki Művésztelep kiállítása március 22-ig

A 116 éves, Magyar Örökség-díjas Szolnoki Mű­­vész­telep működésének legújabb, ma is tartó időszaka 2002-ben kezdődött, amikor a kolónia fennállá­­sának centenáriuma alkalmából felújított épületek átadásra kerültek. A Művésztelep nagyszerű művészeinek - Pogány Gábor Benő szobrászművész, Verebes György Munkácsy-díjas festőművész, Szabó György Munkácsy-díjas szobrászművész, Révi Norbert szobrászművész, Baráth Fábián szobrászművész, Fazekas Magdolna festőművész, Soosur Georgius festőművész, Király György festőművész, - alkotásai március 22-ig vendégeskednek a Velencei-tó környékének legszebb épületében.

Van egy hely az Alföld szívében, két folyó találkozásánál: szélfútta, porlepte vidék, zizegő nyárfákkal, lassan vonuló marhacsordákkal és barázdált arcokkal tarkított táj. Az 1800-as évek derekán a neves osztrák hadifestő, August von Pettenkofen volt az első művész, akit a térség varázslatos levegője magával ragadott, és aki ezt követően évtizedeken át készítette itt szenvedélytől átitatott táj- és életképeit, így vitte hírét a városnak és környékének világszerte. Elsősorban neki köszönhető, hogy a festők figyelme Szolnok felé fordult, és egyre többen látogattak el ide témát keresve.

Dr. Kállai Mária országgyűlési képviselő, Szolnok korábbi kulturális alpolgármestere megnyitóbeszédében röviden ismertette a Szolnoki Művésztelep 116 éves történetét, kiemelve, hogy a Művésztelep a mai napig nagyon fontos szerepet játszik a város életében. Az ott lakó és alkotó művészek szerves részét képezik Szolnok nyüzsgő és sokszínű kulturális életének. A Halász-kastélyban nyílt kiállítás meglepően új és szokatlan kontextusban mutatja be a régóta ismert műalkotásokat, ezzel újabb lehetőséget nyitva a művészet, az alkotóerő élvezetére.

L.Simon László köszöntőjében rövid történelmi és ehhez kapcsolódó kultúrpolitikai áttekintést követően arra a következtetésre jutott, hogy végül mégis Kassák tétele állja meg a helyét: művekkel csak művek vitatkozhatnak. A Szolnoki Művésztelep alkotóinak kiállítása pedig éppen erre jó példa.

A telep ma is igyekszik méltó lenni az elődökhöz a hagyomány és megújulás jegyében. Működését egész évben zajló sokrétű alkotótevékenység, rendszeres tárlatok, rendezvények, oktatás és kiterjedt szakmai kapcsolatok fémjelzik. A Szolnoki Művésztelep története több mint történet. Mintha nem is az időben zajlana, inkább valahol azon túl, ott, ahol a hely szelleme lakik. Ezen a környéken minden elmúlt dolog ma is eleven, és minden pillanatnyi mozdulat ősidők óta tart. Úgy tűnik, a jövőben is örökérvényű marad.

Wehner Tibor művészettörténész gondolatai szervesen kapcsolódtak a fentiekhez, a kiállítást méltató beszédében:

„A művészeti ágak, az alkotóterületek, a műfajok és a formák, a kifejezőeszközök mellett üdítő változatosságú a művek stílusa, világlátása is: a természethez, a valósághoz kötődő ábrázolásmódok, a konkrét, vagy a stilizálás különböző fokozataival élő valóságidézések, az expresszív kifejezések, a szimbolikus megjelenítések, a jelszerű képi és plasztikai sűrítések egyként fellelhetők ebben a kollekcióban. Az összefűző jegyek után kutatva talán a valósághoz, a természethez kapcsoló jegyek meghatározó jelenlétére emlékeztethetünk, amelyektől Szolnok művészete nem távolodott el korábban, és nem távolodik el napjainkban sem: az absztrakció, a teljes elvonatkoztatás szférájába nem lép át. Úgy vélhetjük, hogy ezek az alföldi városban kulminált művészeti erők, ezek a Tisza-menti tájban megérlelt mondandók, ezek a jelenkori szolnoki művészeti üzenetek varázslatosan érvényesülhetnek, szólalhatnak meg itt Kápolnásnyéken, a dunántúli táj pannon környezetében.”


KASTÉLYTÖRTÉNET

A Halász-kastély kívülről kupolával díszített toronyszobájában látható a kastély történetét bemutató állandó kiállítás. Az állandó kiállítás elsősorban Farkas Károlynak, Kápolnásnyék alpolgármesterének köszönhető, aki a kastélyt működtető Velencei-tavi Kistérségért Alapítványnak felajánlott két – valaha a kastélyt díszítő bútordarabot – egy tálaló szekrényt és egy ónémet tükröt -, amelyek a tárlat alapját adják. A kastély történetét Bányai Balázs, a Szent István Király Múzeum történésze kutatja évek óta, ő a kamarakiállítás kurátora is. A látogató az eredeti tárgyak, korabeli fotók és dokumentumok segítségével megismerheti a kastély és a benne valaha élők történetét.

 

Magyary-Kossa Péter, az építtető

A napjainkban dabasi Halász-kastélyként ismert épület fő szárnyát ifj. Magyary-Kossa Péter (1769–1827), Fejér vármegyei főadószedő, később a csákvári járás főszolgabírája és felesége építették 1810 körül, miután az asszony örökségét pénzzé tették. A korai klasszicista stílusú kúria tipikus példája volt a vagyonos köznemesség, a „táblabíró világ” építkezéseinek.

 

 

 

Az új tulajdonos: Halász Lázár

A Magyary-Kossa vagyon az asszony végrendeletének megfelelően nagyrészt unokaöccsére, nádasdi Sárközy Sándorra  szállt, kisebb részét örökölte a főszolgabíró unokahúga, Halász Antónia. Mivel Sárközy nem kívánt Fejér megyébe költözni, 1844-ben anyjával együtt eladta birtokrészét valamint a házat Antóniának és férjének dabasi Halász Lázárnak.

 

A gondos gazda: Halász Gedeon

A fiatalkorában szerzett tapasztalatok kitűnő gazdálkodóvá tették Lázár fiát Gedeont (1833–1901). Befektetései eredményeként a század végére gazdasága kiemelkedett a környékbeli középbirtokok közül.

A gondos gazdának bevételeiből otthona bővítésére, környezetének szépítésére is futotta. Kúriáját nyugati irányban újabb szárnnyal bővítette és kényelmesebbé tette, körülötte pedig egy kisebb parkot alakított ki, ahol a korszak divatjának megfelelően megjelentek az angolparkok és a geometrikus kertek egyes elemei is.

Halász Gedeon első házassága válással ért véget. Második felesége a magát a pákozdi csatában is kitüntető aradi vértanú, Schweidel József lánya, Anna volt (1847–1922). Esküvőjükre 1881-ben került sor, fiuk, ifjabb Gedeon 1882-ben született.

 

 

Az utolsó tulajdonos: Ifj. Halász Gedeon

Ifj. Halász Gedeon (1882–1960) apja halálával korán, még egyetemi évei idején megörökölte a családi birtokokat és a kúriát. 1910 körül bővítette, műszakilag korszerűsítette és egy neobarokk stílusú kis kastéllyá építette át százéves otthonát. Ugyanebben az időben, néhány szomszédos telek megvásárlása révén, nyugati irányban terjeszkedve igazi angolparkká formálták a korábbi kis díszkertet.

 

 

A harmincas éveibe lépő ifjabb Gedeon az 1914-es báli szezonban, Budapesten ismerkedett meg pazonyi Elek Alexandrine-nal (1889–1981), akivel a kölcsönös vonzalom, a fellobbanó szerelem eredményeként a nyár elejére már jegyben jártak. Az átalakított kastélyban és a csodálatosan kibővített parkban a családi idill 1944-ig tartott.

 

 

Világválság, világháború…

Az idilli családi életnek a 2. világháború vetett véget. A közelgő front elől 1944 végén a Balaton mellé költözött a család. Amikor a következő év májusában visszatértek Kápolnásnyékre, otthonukat kifosztva találták, az épület a háború pusztításaitól lakhatatlanná vált. Az államosítás következtében előbb a birtok nagy részét, majd a kastélyt, a melléképületeket, végül a meghagyott kis földet is elvették a családtól. Az új évezred elejére csupán a kastély tömege emlékeztetett az egykori nemesi otthonra. 

 

Újjászületés

A kastély megmentése néhány évvel ezelőtt a lehetőségek átgondolásával, majd a konkrét tervek elkészítésével indult. A kastély újjászületésének folyamata a magyar állam és az Európai Unió támogatásának elnyerésével vett igazi lendületet 2014-ben. A magyar kormány és az Európai Unió támogatásának, valamint a Velencei-tavi Kistérségért Alapítvány saját forrásainak és nem kevés munkájának köszönhetően 2016. június 25-én ünnepélyes keretek között avatták fel a kápolnásnyéki Halász Gedeon Központot, azaz a megújult Dabasi Halász-kastélyt, a 1,5 hektáros kastélyparkot és az Eseményközpontot.