2026.03.21. 11.00-től és 12.30-tól
A hatalmas érdeklődésre való tekintettel ismét egy kivételes tárlatvezetésre invitáljuk Önöket!
2026. március 21-én, szombaton 11 órától és 12.30-tól különleges tárlatvezetésre várjuk az érdeklődőket 2 turnusban a kápolnásnyéki Halász-kastélyba, az „Agyagkatonák – Az első kínai császár halhatatlan őrei” című kiállításunkba. A program során Dr. Felföldi Szabolcs régész, egyetemi adjunktus, a tárlat kurátora vezeti végig a látogatókat a kiállításon, betekintést nyújtva az agyaghadsereg felfedezésének történetébe, az első kínai császár korába, valamint a kiállítás létrejöttének szakmai és tudományos hátterébe. A rendhagyó tárlatvezetés kivételes alkalmat kínál arra, hogy a résztvevők hiteles forrásból mélyebb ismereteket szerezzenek a világ egyik legjelentősebb régészeti leletegyütteséről, és annak kulturális, történeti jelentőségéről.
A rendezvény kastélybelépővel látogatható.
Kérjük, részvételi szándékukat előre jelezzék az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen a választott időpont megjelölésével.
Amennyiben az első, 11 órai kezdetű tárlatvezetésre megtelik a jelentkezés, csak a 12.30-kor kezdődő vezetésre tudnak bejelentkezni.
