Ötödször rendeztek János-napi jótékonysági vadászatot a megyében, de még sohasem vett részt rajta annyi vadász, mint 2017. december 27-én.

A kápolnásnyéki Halász-kastély parkjában gyülekeztek szerda reggel a vadászok. Fejes László székesfehérvári sportvadász, a jótékonysági vadászat ötletgazdája elmondta: korábban Nádasdladány volt a gyülekező helyszíne, de ott mindig jóval kevesebben voltak, mint Kápolnásnyéken, ahová több mint 110-en jöttek el.

A résztvevők 13 megyéből érkeztek az Országos Magyar Vadászkamara megyei szervezete által rendezett apróvadas vadászatra. A részvételi díjakból, illetve további felajánlásokból 3 millió forint gyűlt össze. Az összegből beszerzett lélegeztetőgép a fehérvári Szent György kórház gyerekosztályát gyarapítja.

A résztvevők között volt Bajdik Péter, az országos vadászkamara főtitkára is, akitől megtudtuk: hazánkban 64 ezren vadásznak, közülük 3600 a hivatásos. A vadászatot általában férfias foglalatosságként könyvelik el, pedig mind több hölgy is hódol e sportnak, amely az állat elejtése mellett többről – például a természet védelméről és a hagyománytiszteletről – is szól.

Nem az a fontos, hogy hány fácánból áll majd a mai teríték. Sokkal fontosabb ennél a nemes cél, amelynek érdekében a vadászatot meghirdették. Hasonló jótékonysági vadászatról egyébként még nem hallottam – fogalmazott a főtitkár.

L.Simon László országgyűlési képviselő is puskát ragadott ezen a napon:

„1990 óta vadászom, ha kihagyásokkal is. Hasonló vagyok megyénk szülöttéhez, Széchenyi Zsigmondhoz, aki azt vallotta: minden vadászzsákmány legszebbike a hozzá fűződő emlék.”

Fejes László azt szeretné, ha jövő ilyenkor nem csupán Fejér megyében, hanem az ország összes megyéjében rendeznének jótékonysági vadászatot, és így valóban jeles nappá lehetne december 27.

forrás:feol.hu