MEGJELENT!

BÁNYAI BALÁZS: KASTÉLY-MESE
A kápolnásnyéki Halász-kastély története

„A kápolnásnyéki Halász-kastély bő félévszázadig termelőszövetkezeti központként működött. Az elcsúfított, átépített, díszeitől megfosztott, a kétezres évek elejére üresen, árván hagyott épület még meggyalázott állapotában is a Velencei-tó térsége ékszerdobozának tűnt. Ugyan az egykori hangulatos parkja helyén sokáig kombájnok és traktorok parkoltak, a gazdasági épületeket durván átépítették, a főbejárat csodálatos kovácsoltvas kapuját eltüntették, a kastély kupoláit leszedték, a hátsó teraszt befalazták, az egykor kedves szalonból sok kis lyukat alakítottak ki, mégis látszott: ez a hely valamikor egy olyan család otthona volt, akik számára a harmónia, a polgári ízlés és műveltség, a hatékony gazdálkodás és a nemzeti kultúra ápolása közötti helyes arány megtalálása természetesnek számított.

Bányai Balázs gazdagon illusztrált, tudományos igénnyel megírt, ugyanakkor a széles közönség számára is érdekes kötete e családnak, valamint nyéki kastélyuknak életébe és történetébe enged betekintést. Két évszázadon keresztül kíséri figyelemmel egy épület és lakóinak sorsát, bemutatja, hogy miként lett a csákvári főszolgabíró klasszicista kúriájából a Velencei-tó környékének egyik legszebb kastélya, miként pusztult az épület a második világháború után, és hogyan újult meg az utóbbi évtized közepén.

Bányai Balázs könyve tanúsága annak is, hogy micsoda lelki és erkölcsi erő, őseik iránti tisztelet jellemezte a Halász család tagjait a második világháború után, és jellemzi utódaikat ma is: a família történetének hiteles feldolgozása nagy részben a kisemmizések és a kitelepítés során is mindig féltve őrzött – mára közgyűjteménybe került – családi iratok és fotóalbumok jóvoltából vált lehetségessé.

Bányai Balázs 2001 óta kutatja a Fejér megyei kastélyok és a kastélyokban élő arisztokraták, földbirtokosok történetét. Munkáiban megjelenik a család- és az építéstörténet, foglalkozik a birtokosok társasági életével, illetve kedvelt szenvedélyükkel, a vadászattal. Oral history gyűjtéseivel egy olyan világ utolsó tanúinak az emlékeit örökítette meg, amelynek forrásait jelentős részben elpusztította a második világháború, és múltját igyekezett eltörölni a kommunista hatalom is.”

(Részlet L. Simon László fülszövegéből)

A kötet 10% kedvezménnyel megrendelhető az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen.